Hosszúra nyúlt a blog csendje. Nem terveztem, hogy eddig hallgatok, de előfordul néha az ember életében, hogy más dolgok válnak fontossá. Hanyagoltam a szerepjátékot, persze nem jószántamból, hanem kényszerből. Mostanában ismét elővettem a hatalmas gyűjteményem, (bár pdf-ben sokkal több van, de az eredeti szerepjátékkönyvek is megtöltenek egy szekrényt) bele-bele olvasgattam mindegyikbe és elöntöttek az emlékek.
21 éve kezdtem a szerepjátékot, 1989-ben csak a D&D-t ismertük, magunknak hajtogattunk és ragasztottunk kockát papírból, hogy ne csak a mindenhol kapható hatoldalú legyen. Szabályokról nem nagyon tudtuk, saját szánk íze szerint alakítottuk őket. Ötödik szinten olyan erősek voltunk, hogy sárkányokat győztünk le, közben megtanultuk a 'hunglish' nyelvet és a broadsword azóta is a fejem fölött lebeg baráti társaságban. :) Számolgattuk a zsebpénzt, kalkuláltunk, hogy melyik alapkönyvet vagy kiegészítőt vegyük meg, de évekig használtunk egy százszor fénymásolt szabálykivonatot is, amin az akkor még ismeretlen P. Cseperke név állt kézírással.
Később jött a klub, így megismertük a hasonszőrű egyedeket és sokukkal életre szóló barátságot kötöttünk. Akkoriban a találkozók korszakát is éltük: Győr, Budapest, Keszthely, Miskolc, Szeged, mindenütt ott voltunk és ismeretségeinket kibővítettük a szülővárosunkon kívülre is. Előadásokat hallgattunk, szerepjátékversenyeken vettünk részt és akkor kezdtük megízlelni az élő RPG fogalmát.
Ekkoriban otthon, kisvárosunkban már a klubszintet egy magasabb evolúciós lépcsőre helyeztük. Sokan lettünk, több mint száz hasonló érdeklődésű embert gyűjtöttünk magunk köré. Klubhelyiséget béreltünk, hogy teljes szabadidőnkbe a kedvtelésünknek éljünk. Kialakult a hierarchia, lettek irányadók és követők. Még mindig a szerepjátékról beszélek ofc. :) Egyesületet alakítottunk, célokat tűztünk ki és stílusjegyeket aggattunk magunkra, hogy megkülönböztethetőek legyünk másoktól. Mi a sötétebb hangulati tónust képviseltük.
Live-ot szerveztünk, nagy durranás lett és átvette az ország játékosközössége. Fanzint indítottunk, többnapos találkozókat szerveztünk, rádióztunk és országos lapokba mellékleteket írtunk. Szívügyünk volt a szerepjáték...
Ekkoriban kezdtek a repedések mutatkozni nagy buli-kommunánkon, most már látom, hogy ez a természet törvénye, akkor sokunknak fájdalmas volt. Az elvonulás első időszaka jött el, felbomlott a nagy társaság és ehelyett állandó kis csapatokban játszottunk. A mesék és a karakterjáték szempontjából tekintve, akkor éltük az aranykort. A fantázia szárnyalt, a több éves tapasztalat meghozta gyümölcsét.
Szerencsémre ez évekig tartott még, aztán szépen lassan felnőttünk és szétszóródtunk a világban. Egyre kevesebbet idő jutott rá, néha még összehoztunk egy partit, de azok is dicstelenül a semmibe vesztek. Ma már senkinek nincs ideje szerepjátszani, nosztalgiává silányult fiatalkorunk meghatározó életeleme. Más fontossági sorrendet kellett kialakítanunk, pont úgy, ahogy szüleink sulykolták belénk akkor, amikor nagykanállal faltuk az élvezeteket.
Hiányérzet persze megmaradt, az ember próbálja betölteni a keletkezett űrt, de az is csak ideig-óráig használ. Mit tehetünk...várunk. Ahogy egy régi barátom mondta: - Ismét fogunk szerepjátszani, ha nyugdíjasok leszünk. Akkor csak szabadidőnk lesz, és a lényeg: TUTIRA AUTENTIKUSAN ADJUK ELŐ AZ ÖREG VARÁZSLÓT! :)
Richikém, ezt az írást magam sem írhattam volna le szebben. Minden sora igaz és arany! De különösen az utolsó tetszik. Ki lehetett az a koponya, aki ilyent mondott? :D Grat, nagyon jó összefoglalja az elmúlt 21 évet.
VálaszTörlés